Kitérő - versenyzés a Red Star termében

szólj hozzá 2011.02.09.

Az utóbbi hetekben-hónapokban nem igazán volt időm a játékkal foglalkozni. Teszteltem egy kicsit a PokerStarson a legalacsonyabb szinten a Dupla vagy Semmi mezőnyt, de amikor már úgy látszott, szépen elindolok felfelé, jött egy bukószéria, amitől megint elment a kedvem ettől a játékformától. Mindenesetre láttam egy játékost, aki egyre közeledik az egymilliomodik asztalához $1-os téten. A jótét lélek neve rs03rs03, nem nehéz kiszúrni, ő az a játékos, aki egyszerűen az összes asztalon játszik ezen a limiten.

Kíváncsiságból tettem egy kis kitérőt a Full Tilt Pokerre, hogy végre kipróbáljam a Rush pókert, de elég veszteségesen zártam volna, ha nem térek vissza a hagyományos asztalokhoz. Egyébként érthetetlen volt számomra, hogy Fix Limiten miért csak $0,25/$0,50-től kezdvelehet beülni. Biztosan van jó néhány olyan hobbijátékos, akik szívesen kipróbálnák alacsonyabb téten is ezt a lebonyolítási formát.

A 4 dolláros Rush tornákra is benéztem, egyszer sikerült pénzbe érnem, de a nyeremény nem igazán fedezte az addigi költségeimet. Végül pár dollár pluszban zártam a hónapot, és gondoltam, visszatérek a PokerSavvy-s termekhez, ahol a Savvy jutalék miatt nagyobb biztonságban érezhetem magam.

A választásom ezúttal egy "sütis" teremre esett, régebben jó tapasztalataim voltak itt. Sajnos nem ellenőriztem regisztráció előtt a PokerScout adatait. A Cake-hálózatban soha nem tolongtak a tömegek, de arra nem számítottam, hogy a Red Staron napközben néha 15 percet is kell várni, míg elindul egy $2-os DoN SNG.

Hogy ne legyen annyira unalmas a várakozás, gondoltam, Fix Limit asztalokon megsarcolom a népet, de a számításaimat ezúttal is keresztülhúzta a véletlenszám generátor. Életemben nem láttam ennyi fullt és pókert - igaz, legalább az elején nekem adta. De mint az szokásos, amit adnak, azt két-háromszorosan vesznek vissza jobb helyeken. Így is történt.

Három napja szakítottam a készpénzes játék minden formájával ezen a helyen. Tudom-tudom, hosszútávon az én malmomra hajtják a pénzt a halak, de a Savvy-vel épp nem erre vagyunk kíváncsiak ugye, hanem a rövidtávra.

Méla undorral visszatértem hát a Dupla vagy Semmi asztalokhoz, és végre kezdtem egyenesbe lendülni, amikor megint sorozatban estek le kulcspartikban az 1-4 outok. Erre dühből beneveztem $3-ért egy $1250-os garantált rebuy-os versenyre - 10 perccel a verseny előtt csak 22-en neveztek még, elég nyereségesnek ígérkezett a dolog. Persze végül 125-en indultak, de gondoltam, majd jól kitöltöm rajtuk a dühöm, az izomból való agresszióval úgyem tudnak mit kezdeni. Gyorsan vettem is egy rebuyt, hogy legyen elég mozgásterem. Csak azzal nem számoltam, hogy 1 órán keresztül nem kapok értékelhető lapot.

A szünet előtt két limp, kisvak egészít, én nagyvakként check KJs birtokában. 73J-t nem éreztem túl veszélyesnek, de hiába erőlködtem, az ellimpelt AJo-on nem tudtam kifogni. Dupla rebuy, aztán 5 perc után az add-on szünet. Azt is megvettem. Aztán pár átlátszó blöffel kivittem az első kasszákat, de csak azért, hogy megint egy órán keresztül nézegessem a 92-szerű lapokat.

De csoda történt! 6-7 körön keresztül ömlöttek a párok és a magas lapok, szinte minden körben all-in jutottam, hálistennek, csak egyszer kellett mutatni. Aztán észrevettem, hogy 25 hely fizet, és már csak 22 ember van játékban. Hm, mi a fene. Vegyük egy kicsit komolyabban. A döntő asztalig nem történt semmi különös, egyszer eldobtam egy AK-t egy hívás és két all-in után (behúztam volna), egyébként szolíd lopkodás. Egyetlen perc erejéig chipleader is voltam.

Az utolsó szünet idejére már csak 5-en voltunk játékban, két közepes stack, és két óriás: balomon egy elég megbízható tag 200k-val, a jobbomon meg egy ultralaza figura, aki a szünet előtt 10 perccel 92o-val akart lopni tőlem kisvakból, könnyű dolga is lett volna, ha nem AA-t tartok kézben. Ő ejtette ki egyébként az utolsó 3 embert, 200k-ja volt neki is, szóval eléggé be voltam szorítva közéjük a magam kis 140k zsetonjával. Aztán kipottyant az egyik közepes stack (56k), az ultralaza viszont lefogyott a másik közepes stack ellen, akiről kiderül, világi nagy idióta (57s, J9o és A6o mutatásai voltak addig a döntő asztalon).

Az ultralazát kiejtette a CL, a CL-t levágta az idióta 72s-al, az én zsetonhalmom meg lényegében elolvadt. 30k-val szerénykedtem (az idióta 400k birtokában is dobott kisvakból), végül egy 66 és AKo ütközésből a megbízható játékos került ki győztesen, bár esnie kellett a 3. hatosnak is. 16k zsetonommal nem voltam túl derűlátó, de azért innen még sikerült felkapaszkodnom 133k-ra. Az utolsó parti nem volt éppen szép, de azért így is örültem a 2. helynek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pokertrend.blog.hu/api/trackback/id/tr212649467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kedvenc póker oldalak

PokerStrategy: pókerstratégiai cikkek, videók és ingyen pénz
YourPokerCash
: póker jutalmak
PokerBonusTrend: online pókertermek bemutatása, póker hírek

Legjobb online pókertermek

Unibet Poker: függgetlen terem + €200 bónusz
Pokerstars.COM: a legnagyobb online pókerterem + $600 bónusz
FullTilt Poker: a legjobb szoftverrel rendelkező terem + $600 bónusz
Pokerstars.FR: rengeteg gyenge francia ellenfél + €500 bónusz

Legjobb online kaszinók

Monarchs Casino: $110 bónusz befizetés nélkül
Casino Luck: 100 ingyen pörgetés
RedKings Casino: 33 + 66 ingyen pörgetés
Atlantis Gold Casino: 45 ingyen pörgetés + $30 ajándék
WinPalace: $20 ajándék

Hasznos oldalak

Magyar Autókereskedőház Zrt.: prémium kategóriás import autók Németországból
Népkert Kft.: honlapkészítés, blogsablonok
Sarnyai pont hu: kreatív írás, weblapozás, világháló

Utolsó kommentek

PókerTrend

Ha szeretnéd megspórolni a tanulópénzt.

Ingyen kezdőtőke, a legjobb pókeres szponzoroldalak és bónuszok:

PokerBonusTrend

Rovatok

©

Copyright 2010–2014

süti beállítások módosítása