Double or Nothing - Session 5 - Circus Poker

szólj hozzá 2010.12.29.

A Centrebet Poker után a Circus Poker lett a következő állomás, ami szintén iPoker terem – gondoltam, fő a változatosság. A célkitűzésem természetesen most is az volt, hogy pluszt hozzak össze a Double or Nothing sit and go játékkal. Áttekintettem a statisztikáimat, és úgy találtam, sokat veszítek mutatásnál. De hogy kerüljem el a mutatást, ha legkésőbb a push-fold szakaszban így is, úgy is megadnak mindenféle vackokkal?

No showdown, please

A koncepció az lett, hogy a lehető legkésőbb kerüljek olyan helyzetbe, amikor teríteni kell a lapokat, vagyis amíg nem érkezik el a vaklopások időszaka, lehetőleg ne tegyem kockára a teljes stackem. Az első vakszinteken továbbra is feszesen avatkoztam játékba, viszont megpróbáltam megfigyelni, kik azok, akik kevesebb figyelmet és energiát szentelnek a nagyvakjuk védelmére, tőlük már határeset lapokkal (Ax+, J9s+, 22+) is próbáltam lopkodni, váltakozó sikerrel.

Potkontroll

Egy másik változást is beiktattam: rájöttem, hogy 99+ és AJo+ lapokkal, vagyis a hívási tartomány alsó részével túl sokat kockáztatok a korai vakszinteken a 3BB-s (3 nagyvak feletti) hívásokkal. 30/60-nál osztógombról egy hívás 180-ig és egy megadás már eléggé kommitálja az ellenfeleket. A kassza 390 vagy 420, attól függően, hogy a kisvak vagy a nagyvak adja meg, ami egy 1200-1400-es stackhez képest elég magas: nehezebben dobnak el egy húzót, pláne, ha az ászos színhúzó.

Példaparti

Sőt, bármilyen párt nehezen dobnak el: egy tipikusnak mondható partim folyamán QQ-val ültem kisvakban az első vakszinten (10/20), laza UTG hívott egy háromszorosat (60-ig), mire a potkontrollt alkalmazva emeltem 140-ig. A flop 869, két egyforma szín. Sorhúzótól nem igazán kellett tartanom a korai pozícióból való hívás miatt, így elsősorban 1010+ és AJo+ lapokra tettem az ellenfelet, hiszen magas kézbe párokkal már flop előtt visszaemelt volna. Közepes párok ellen jó eséllyel tönkremegyek, de bíztam az ellenfél ászmániájában. A 300-as kasszára potot hívtam, az ellenfél hosszas gondolkodás után, az utolsó másodpercben all in tett A8o-al. Runner-runner színt kapott, így gyorsan búcsúztam, már az első vakszinten.

Mer' hülye, azért - nem?

Az egyetlen kérdés, amit az ellenfél nem tett fel magának: ha flop előtt visszahívok, majd folytatom a licitálást a flopon úgy, hogy lényegében elkötelezem magam a kassza iránt, miért gondolta, hogy az all int nem adom meg? A válasz: mert erősnek érezte magát a második párjával, meg se fordult a fejében, hogy erősebb lehetek, vagyis nem dobatni szeretett volna. Esetleg úgy érezte, hogy blöffölök. Szerette volna, ha nekem van AJo+-om, csak épp nem vette figyelembe, hogy ilyen lapokkal nincs visszaemelés preflop. A hasonló szituációk nagyon nyereségesek lehetnének amúgy: flop előtt 72%-om volt 28% ellen, flopon ez 74-26% volt, és még turnön is 68-32%-ot játszottunk.

Minimum bet

A harmadik változás a minimum hívások alkalmazása volt 100/200-tól, ám ez csak full ring asztalon jött be valamelyest: 6 fős asztalokon szinte kivétel nélkül visszatolták rám, csak pocsékoltam a korábban nehezen összeszedett zsetonokat. Így végül arra a következtetésre jutottam, hogy nagyjából JJ+-tól érdemes csapdaállítás szándékával minimumot hívni 6 fős asztalokon. A csapdázás új dolog volt számomra, akkor vált érdekessé, amikor kiderült, milyen rosszul értelmezik ezt az esetet: nem egyszer minden ászos lappal, sőt minden figurás lappal (tekintett nélkül a kickerre) alkalmazhatónak gondolták ezt a trükköt.

Na de lássuk az eredményeket:

Limit: 1,2$
Asztalszám: 185
ITM: 64,3%
ROI: 8,6%
Won: 19$

Arányaiban nem történt eget rengető változás, egy kicsit romlott a ROI, aminek a magyarázata talán az lehet, hogy több 6 fős asztalon játszottam a korábbiakhoz képest: 123 darabot egészen pontosan. Ezek közül viszont kiemelkedően jól teljesítettem normál sebességű asztalokon: a 35 asztalból 28,6%-os ROI-t értem el.

Limit: 2,4$
Asztalszám: 45
ITM: 57,8%
ROI: -1,9%
Won: -2$

Ezen a limiten némiképp javultak a mutatók, ezúttal 0,4%-ot faragtam le a mínuszomból. A trend is megfordult: korábban a full ringen pluszoltam, most viszont a 6 fős asztalokon. Igaz, a minta jóval kisebb lett most: a 45 (előző alkalommal 185) asztalból 27 volt 6 fős, ahol 63%-os ITM 4,9% ROI-t jelentett, vagyis 2,3$ nyereséget.

A komfortzóna fölött - egy ostoba hiba

Az elmúlt időszakban sajnos jóval türelmetlenebb voltam: anélkül, hogy meglett volna a bankrollom, tettem egy kirándulást az 5,5$-os és a 11$-os asztalok világában is, ahol majd 40$-os bukót könyvelhettem el alig egy tucat asztalból. Ez egyértelműen az én hibám volt, évek óta először újra megettem azt az önáltató mesét, hogy amit alacsonyabb téten elbuktam, azt majd magasabb téten visszahozom. Bizonyos értelemben ez rontja a beszámolók tekintélyét, de valamivel nő a hitelesség: kénytelen voltam újra szembesülni azzal, hogy mennyire fontos, semmilyen körülmények között ne hágjuk át a saját bankroll menedzsmentünk szabályait.

A kijátszott bónusz némiképp ellensúlyozta a veszteséges sessiönöket: a vége -4$ lett. Hogy miért is éri meg ilyen feltételek mellett a játék, arra egy későbbi cikk folyamán térünk ki, addig is türelem. 

A bejegyzés trackback címe:

https://pokertrend.blog.hu/api/trackback/id/tr22545940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kedvenc póker oldalak

PokerStrategy: pókerstratégiai cikkek, videók és ingyen pénz
YourPokerCash
: póker jutalmak
PokerBonusTrend: online pókertermek bemutatása, póker hírek

Legjobb online pókertermek

Unibet Poker: függgetlen terem + €200 bónusz
Pokerstars.COM: a legnagyobb online pókerterem + $600 bónusz
FullTilt Poker: a legjobb szoftverrel rendelkező terem + $600 bónusz
Pokerstars.FR: rengeteg gyenge francia ellenfél + €500 bónusz

Legjobb online kaszinók

Monarchs Casino: $110 bónusz befizetés nélkül
Casino Luck: 100 ingyen pörgetés
RedKings Casino: 33 + 66 ingyen pörgetés
Atlantis Gold Casino: 45 ingyen pörgetés + $30 ajándék
WinPalace: $20 ajándék

Hasznos oldalak

Magyar Autókereskedőház Zrt.: prémium kategóriás import autók Németországból
Népkert Kft.: honlapkészítés, blogsablonok
Sarnyai pont hu: kreatív írás, weblapozás, világháló

Utolsó kommentek

PókerTrend

Ha szeretnéd megspórolni a tanulópénzt.

Ingyen kezdőtőke, a legjobb pókeres szponzoroldalak és bónuszok:

PokerBonusTrend

Rovatok

©

Copyright 2010–2014

süti beállítások módosítása