PokerStars.FR - Battle of Planets - 2. hét

szólj hozzá 2011.06.14.

Ígéretemhez híven igyekeztem elkerülni a €0.25-ös asztalokat, és próbáltam kevesebb turbo SNG-ra nevezni. Standard asztalokból jóval kevesebb indul, így az idő optimális kihasználása végett mégis rákényszerültem a turbo játékokra - sajnos szinte minden alkalommal megbántam a türelmetlenségem. A hét elején keveset játszottam, és ez meg is mutatkozott az eredményen, de ennyire ne szaladjunk előre, lássuk a statisztikát.

Érdekes módon a fél eurós asztalokon tapasztalható a legkisebb forgalom, mindössze 7 darabot játszottam le, míg a Holdem Manager kimutatása alapján a €1-s nevezések száma 75 darab volt. A legbosszantóbb adat a rengeteg 5. és főleg 4. hely: előbbi téten 28.6%-ban végeztem buborékként, míg az utóbbi téten az 5. helyen 17.3%-ban, 4. helyen pedig 16%-ban végeztem. A korábbi 20% körüli 4-5. helyezésekhez képest ez még így is jobb teljesítményképp értékelhető, de még így is sokallom. Ez valószínűleg a túlságosan is laza push-fold játékomnak köszönhető, másrészt annak, hogy túl korán kezdek el pusholni, emlékeim szerint akár 15BB birtokában is. Mivel a mutatási hajlandóság igen magas, ezen mindenképp csiszolnom kell.

Az első helyet az előző héten 3.5 és 10.4% között értem el a 3 limiten, örvendetes változásnak tartom, hogy ezt 9.3 és 28.6% közötti arányra sikerült javítanom, ami annyit jelent, hogy vagy a játékom javult fel 3 főnél, vagy a mutatások teljesítettek jobban. Vagy mindkettő, de ezt majd a jövő statisztikái döntik el.

Tét: €0.50
Asztalszám: 7
ROI: 39.1%
ITM: 42.9%
Net Won: €1.37

Tét: €1
Asztalszám: 75
ROI: 2.9%
ITM: 41.3%
Net Won: €2.14

Látható, hogy az €1-s asztalokon nagyon csúnyán leromlott a ROI, amit a turbó asztalok nagy számának, és az itt folyó csapongó játéknak tudok be. Be kell ismernem, turbó asztalokon a döntéseim minőségével cseppet sem vagyok elégedett: többször kellene elengednem 1010-QQ párokat elárult KK vagy AA ellen. Ilyenkor egyszerűen venni kell egy nagy levegőt, és megnyomni a fold gombot - 80-90%-ban ugyanis beigazolódik a sejtésem, felesleges újra és újra mutatással meggyőződni a read helyességéről.

A legnagyobb baklövést azonban az akcióról való tájékozódás közben követtem el: valamiért úgy hittem, hogy a heti ranglista a vasárnappal zárul (pedig szombat éjfélkor van a zárás). 82 darab játékom így nem volt elég a magas szintre való bekerüléshez, pedig az addig megszerzett 882 ponttal is ranglistás lettem volna a 88. helyen (alacsony szinten pedig most 279 ponttal a 280. helyre voltam jó.). Tanulság: mindig pontosan tájékozódj egy pókeres akcióról, mielőtt részt veszel benne, hogy ne utólag érjen meglepetés.

Ezen a héten hanyagolom a €0.5-s asztalokat, a turbó asztalokkal azonban még kísérletezem egy darabig: szeretnék rájönni, itt mi lehet a nyerő stratégia.

Ajánlott cikk
Battle of Planets: 1. hét összefoglalója

A bejegyzés trackback címe:

https://pokertrend.blog.hu/api/trackback/id/tr932982684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kedvenc póker oldalak

PokerStrategy: pókerstratégiai cikkek, videók és ingyen pénz
YourPokerCash
: póker jutalmak
PokerBonusTrend: online pókertermek bemutatása, póker hírek

Legjobb online pókertermek

Unibet Poker: függgetlen terem + €200 bónusz
Pokerstars.COM: a legnagyobb online pókerterem + $600 bónusz
FullTilt Poker: a legjobb szoftverrel rendelkező terem + $600 bónusz
Pokerstars.FR: rengeteg gyenge francia ellenfél + €500 bónusz

Legjobb online kaszinók

Monarchs Casino: $110 bónusz befizetés nélkül
Casino Luck: 100 ingyen pörgetés
RedKings Casino: 33 + 66 ingyen pörgetés
Atlantis Gold Casino: 45 ingyen pörgetés + $30 ajándék
WinPalace: $20 ajándék

Hasznos oldalak

Magyar Autókereskedőház Zrt.: prémium kategóriás import autók Németországból
Népkert Kft.: honlapkészítés, blogsablonok
Sarnyai pont hu: kreatív írás, weblapozás, világháló

Utolsó kommentek

PókerTrend

Ha szeretnéd megspórolni a tanulópénzt.

Ingyen kezdőtőke, a legjobb pókeres szponzoroldalak és bónuszok:

PokerBonusTrend

Rovatok

©

Copyright 2010–2014

süti beállítások módosítása