A tegnapi nap minden tekintetben kiemelkedően vacak volt. Egy rettenetesen hosszú pókeres session telt el úgy, hogy szinte végig tilteltem. A Red Star-on amúgy is elég furcsa játékosok üldögélnek, de most az RNG sem pátyolgatott. Nem mintha eddig túlságosan élveztem volna Fortuna kegyeit: nekem valahogy a szerencse mindig is azt jelentette, hogy nem esik le a másiknak a 2-4 out.
Délutánra már összehoztam 30 dolcsi bukót, zilált idegeim pedig egyre többször jelezték, hogy jó lenne rágyújtani. Most sem konkrét szituációk miatt kívántam meg a cigit, hanem az általános stresszhelyzet miatt támadt fel bennem a vágy a füstre. A legrosszabb az a gondolat volt, hogy a teljesítményem és a cigi között akaratlanul is kialakult egy reláció: ha cigiznék, bizonyára jobban teljesítenék, mert nem lennék olyan stresszes. Tudtam, hogy ez egy zsákutca, de néha olyan erőteljesen kalapált a fejemben ez a téveszme, hogy néha már csak azért rágyújtottam volna, hogy megszűnjön.
Úgy éreztem, a bűntudat szinte megkönnyebbülés lenne ehhez a szenvedéshez képest. Pedig konkrét fájdalom nem volt, hiszen még lelki értelemben is én hergeltem fel magam annyira, hogy a düh, a kétségbeesés és az undor végül szinte felügyelhetetlenül kavargott bennem. Biztos nem voltam szép látvány, de azért halványan derengett, hogy a rágyújtással a maradék méltóságom is elveszne.
Egy meglehetősen fontos találkozót is kénytelen voltam lemondani: a buszmegállóból fordultam vissza, telefonon szabadkozva. Egyébként pont azzal a kollégámmal és barátommal találkoztam volna, aki bizonyos értelemben katalizálta bennem a dohányról való lemondás vágyát: ő egy-két hónappal ezelőtt szokott le. Mindenesetre a mantrája - "Csak azért se!" - nem egyszer lendített át egy-egy különösen nehéz pillanaton. Igaz, az én változatomban a körítés már nem volt ennyire szalonképes.
Legvégül nem csekély mennyiségű vodkával csillapítottam nikotinéhségemet. Nem volt valami túl jó ötlet, a cigi nélküli életnek a lényege épp a tiszta tudat. A vodka és a póker keverése pedig épp azt az ötletet silányítja el, hogy a pókerhez nem kell semmiféle lelki mankó. Mondjuk így kipróbáltam egy speciális SNG-t, aminek a fantázianeve Kamikaze SNG - ahogy a neve is utal rá, kicsapós pókerről van szó, ahol 12 vagy 25 fő indul. Az első hely 50%-ot ér, a második-harmadik pedig 25%-ot. A 25 fősön az első hely 40%-ot, a második-ötödik pedig 15%-ot fizet.
Miért van egy határozott érzésem, hogy a legtöbb pókerjátékosnak kizárólag ilyen versenyen szabadna csak indulnia...? Igaz, tegnap egyedül ebben a játékban sikerült némi profitra szert tennem. A nap ironikus fénypontja.
Mindenesetre a mai nap jelentkező esetleges feszültséget próbálom majd intelligensebben megoldani. Mondjuk a lövöldözős játékok talán segítenek.
Mintegy száz órája nem gyújtottam rá.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
