PókerTrend

A Németh Gáborral készített interjú margójára

A szombati Magyar Nemzetben interjút olvashattunk Németh Gáborral, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi és játékszervezési igazgatójával, aki az online játékpiac jelene és jövője kapcsán számolt be meglátásairól, elképzeléseiről és távlati terveiről. Az interjút készítő újságíró a feltett kérdések alapján naprakésznek tűnt a témában, ám a végeredmény túlságosan is a Szerencsejáték Zrt. érdekeire fókuszált; mint általában, a játékosok érdekei most se kaptak túl nagy teret. Alább igyekszünk némiképp pótolni e hiányosságot. Nem lesz rövid.

Szerencsejáték-törvény

Németh szerint sokan nincsenek tisztában az 1991-es szerencse-játék törvény tartalmával, noha az emberek nem annyira a törvény meglétét kérdőjelezik meg, sokkal inkább a 2009-es, ún. pókertörvény kitételeivel van baj, amely a texas holdem pókert a szerencsejátékok közé sorolja. Nem csupán azért, mert a korábbi állapotokhoz képest országosan az említett 7 (helyesen ma már 9), egyébként kizárólag vidéki kártyaterem és a 3 kaszinó helyszíne számszerű és minőségi visszalépést jelent a korábbi állapotokhoz képest, hanem azért is, mert ezeken a helyeken a pókert csak mint szerencsejátékot játszhatják. A többség a pókerre sokkal inkább szellemi sportként tekint, mintsem szerencsejátékként. A törvény hiába indokolja a besorolást azzal, hogy a pókerben a nyerés vagy vesztés túlnyomórészt a véletlentől függ, ha egyszer a valóságban ez nem így van. Senki sem kétli, hogy a pókerben van szerepe a szerencsének is, ám hosszútávon nagyobb szerepe lesz az egyéni képességeknek és készségeknek, valamint a tanulásnak és a tapasztalatnak. Ha a törvény is e szellemben fogalmazna, a média sem csámcsoghatna a kártyabarlangokban tartott razziákról, sem pedig az illegális online pókerről.

Az online pókertermek működése

Idézet az interjúalanytól: „A szóban forgó internetes oldalak illegálisan működnek.” Tévedés. Ezek az oldalak teljesen legális, engedélyekkel rendelkező cégekhez tartoznak, viszont valóban nem kértek engedélyt a magyar hatóságoktól (vagy ki tudja). Vagyis a Magyarországon való működésükkel, reklámjaikkal vannak gondok. Kíváncsi lennék ugyanakkor arra is, hogy a magyar hatóságok eddig milyen ellenlépéseket tettek, hogyan próbálták megoldani a helyzetet – erről a felelősségről soha nem esik szó.

Online sportfogadás, online póker

A kettőt többször is együtt említik vagy egy kalap alá veszik, mintha ugyanarról lenne szó. A sportfogadás esetén a játékosok az adott esélyeket mérlegelve, esetleg bizonyos háttérinformációkat is figyelembe véve teszik meg fogadásaikat (pl. lesérült az egyik csapat meghatározott futballistája.) A pókerben lezajló fogadások során is fontos szerepet kap az esélyek latolgatása, ám ez az egyetlen életképes párhuzam a két dolog között. A sportfogadás esetén ugyanis a szervező iroda ellen kockáztatják a játékosok a pénzüket, míg a pókerjátékosok egymás ellen fogadnak. Mi több, a pókerben a kimenetel nem függ kizárólag egy esemény bekövetkeztétől (pl. milyen lapokat kaptak), ami a sportfogadás esetén az adott mérkőzés végeredménye: itt ugyanis a játékosok dönthetnek úgy is, hogy csak „úgy tesznek”, mintha lapjaik erőssége valóban arányban állna tétjeikkel. Ezen a módon az ellenfelek ismerete, az egyéni képességek és a változó matematikai esélyek mérlegelése kiemelkedő szerephez jut: mindez tanulható, fejleszthető, vagyis a pókerben lehet fejlődni.

A másik szempont, amit érdemes lenne tisztázni: míg a külföldi sportfogadással foglalkozó oldalak konkurenciát jelentenek a Szerencsejáték Zrt. Tippmixe számára, addig az online póker nincs ilyen helyzetben, hiszen a társaság nem is kínál ilyen szolgáltatást. Felmerülhet, hogy a póker akkor a sportfogadásnak lenne konkurenciája, vagy az engedélyekkel rendelkező élő kártyatermeknek. Ilyen megfeleltethetőség azonban nincs: aki szereti a sportfogadást és a pókert, az mindkettőt művelni fogja, aki pedig csak az egyiket, az az egyik lehetőséggel fog csak élni. Ha például egyik napról a másikra megszűnne az online póker, mint szolgáltatás, a játékosok nem pártolnának át a sportfogadáshoz. A két tevékenység alapjaiban különbözik, a játékosok pedig nem bábuk, akiket tetszés szerint lehetne a két terület között ide-oda rángatni. Nagyjából ugyanez a helyzet az élő és az online póker esetében is, noha a két csoport között nagyobb eséllyel találunk átfedést. Ám a jelenlegi kínálatot tekintve nagyon nehéz lesz elcsábítani az online pókerjátékosokat a tönkremenésre ítélt vidéki pókertermekbe, a nagyobb vagy nemzetközileg is beharangozott versenyeket leszámítva pedig a kaszinók se képesek az átlagos igényeknek megfelelni: a kaszinók nem hajlandóak olcsó, sokak által megfizethető versenyeket szervezni, hiszen képtelenek megérteni, hogy a legtöbb pókerjátékos nem a nyereményeket hajszolja, hanem egyszerűen csak szórakozik.

A sportfogadás és a póker között van átfedés, de csak a legritkább esetben van átjárás: az is inkább a sportfogadástól irányul a póker felé, hiszen a játékosok inkább választanak olyan játékot, ahol nagyobb a nyerési esélyük, és azt ráadásul fejleszthetik is. 

Látszólagos, de folytonos nyerés?

A példa arról szól, hogy az apróbb nyerések megrészegítik a pókerjátékosokat (is), miközben valójában földönfutóvá válnak. Lehet, hogy a kaparós sorsjegyek vagy a játékgépek esetében ez így van, a pókerjátékosok többsége viszont a bankroll menedzsment szabályai szerint kezelik vagy próbálják meg kezelni erre szánt pókertőkéjüket: igyekeznek azon a szinten játszani, ami megfelel komfortzónájuknak, vagyis azon a szinten, ahol jó eséllyel nem veszítik el pókertőkéjüket (nemhogy a teljes vagyonukat). Sőt rengeteg ingyenes vagy könnyen hozzáférhető stratégiai tananyag, oktatóvideó áll minden játékos rendelkezésére, amelyek segítségével jobbak, ügyesebbek lehetnek. A 200 forintba kerülő, de legtöbbször csak 100 forint nyereményt adó sorjegyek példájával erőltetett párhuzam meglehetősen elhibázott, életszerűtlen: a legtöbb játékos nem hülye, hogy ilyen kedvezőtlen feltételek mellett játsszon.

Szórakozás és/vagy nyerési vágy

Németh Gábor szerint a(z online) pókerjátékosokat (is) a nyerési vágy motiválja. Hogy ez mennyire nem kizárólag így van, azt jól mutatja, hogy az átlagos pókerjátékosok körében főleg azok az alacsony nevezési díjú élő versenyek voltak a legnépszerűbbek, ahol akár néhány ezer forintért cserébe is egész délután vagy este kikapcsolódhattak, és ahol értelemszerűen a nyeremények sem voltak akkorák, hogy akár egy tisztességes órabérre tegyenek szert a játékosok. A póker számukra időtöltés, szórakozás, a társas érintkezés egy formája volt, amelyet a honi klubrendszer megfelelő keretek között biztosított is. Nagy valószínűség szerint a társaság kampányának sem ők az igazi célközönsége: számukra mindig is világos volt, hogy a póker játék és szellemi sport. Ha pedig az online pókert tekintjük, azt találjuk, hogy döntő többségben a magyar játékosok vagy játékpénzben játszanak, vagy ingyenes megmérettetéseken vesznek részt (ún. freeroll versenyeken), vagy alacsony tétű asztaloknál találhatóak meg. Ahogy világszerte is ez a tendencia: nagy tétekben csak az játszik, aki vagy nagyon ügyes, vagy nagyon sok felesleges pénze van, vagy mindkettő.

Egyébként is érthetetlen, hogy a nyerési vágy miért elítélendő, miért zárja ki a szórakozást: az egyik legalapvetőbb emberi vágyként mindenkiben megtalálható, hiszen senki sem szeretne vesztes lenni. A győzelem persze mérhető karrierben, fizetésben, társadalmi és családi elismertségben, kitüntetésekben és még számtalan dolog révén: a póker világában ennek mutatója a közösség elismerése, tisztelete és a nyeremény. (A lottó esetében ez csak a nyeremény.) Ha a Szerencsejáték Zrt. számára a szórakozás a fontos, és a nyerési vágy elítélendő, miért ígéri Németh az interjú végén, hogy szeretnék emelni a nyereményeiket, bevezetni a gyorsabb nyerési lehetőségeket? Miért a nyeremények mértékében és a gyorsaságban látják a szórakozás élményét garantálni? Miért találnak ki egy kampányt, amelynek a végkicsengése éppen az ellenkezőjéről győz meg, mint ahogy cselekednek? Vagy a nyerési vágy csupán a pókerjátékosok és a sportfogadók esetében számítana elítélendőnek?

Pókeres reklámok

„Reklámjaik azt sugallják: nem kell szorgalmasan tanulni, nem kell tisztességesen dolgozni, egyszerűen csak fogadni, kártyázni szükséges.”, mindezt úgy, hogy gyors meggazdagodást ígérnek. Melyik csalárd reklámról van szó? A reklámok többsége ugyanis kikapcsolódást, szórakozást, izgalmat, versenyzést, küzdelmet ígér, aminek elengedhetetlen feltételeként többek között a tanulást jelöli meg. A szolgáltatók például a túlzásba vitt játék elkerülése érdekében limitálják a napi, heti vagy havi befizetéseket, felhívják a figyelmet a játékszenvedély veszélyeire, és sok helyütt felkínálják az önkorlátozás lehetőségét is. A pókertermek nem abban érdekeltek, hogy játékfüggők lepjék el asztalaikat, hiszen pontosan tudják, hogy egy kiegyensúlyozott háttérrel rendelkező, elégedett játékos nagyobb valószínűséggel tér vissza, mint az, aki néhány hét vagy hónap alatt elszórja a pénzét. A manipuláció veszélye természetesen nem elhanyagolható: a szolgáltatók törekednek is arra, hogy esetleges biztonsági hibáikat kijavítsák, a rendszert folyamatosan ellenőrizzék, a csalásokat és visszaéléseket leleplezzék: ha nem így tennének, a játékosok rövid idő alatt elpártolnának tőlük.

A legtöbb játékos tisztában van azzal, hogy a póker szabadidős tevékenység, amely lehet akár egy baráti találkozó apropója, de nem helyettesítheti magát a barátságot vagy az életet. Extrém esetekben elképzelhető, hogy egy játékos számára a póker munka is lesz: profi, szponzorált játékosainkra azonban illene büszkének lennünk, hiszen a magyar világbajnokok eredménye egyúttal az ország sikere is, akárcsak a vízilabdázók vagy más sportolók esetében.

Adóbevételek vs felügyelet és ellenőrzés

Habár Németh Gábor úgy fogalmaz, „nem az adóbevételek elmaradása a legnagyobb baj”, a 2009-es pókertörvényt mégis úgy harangozták be, mint amely alkalmas lesz a piacon lévő pénz egy részét adó formájában az államkassza felé terelni. Sőt, a Maradjon kampány!-ról írt kritikám után épp a cég képviselője sietett felhívni a figyelmem a külföldi szolgáltatók adófizetési kötelezettségére (19. komment). Egy másik modell – ilyen működik Szlovákiában is – érvényesítésével ezt lényegében garantálhatták volna: a feltételrendszer kialakításával és a 40%-os adó rögzítésével ezt teljességgel ellehetetlenítették. Németh szerint a felügyelet és az ellenőrzés, vagyis az állami felelősségvállalás a szabályozás szükségszerűségének a magyarázata. Most azonban, hogy a razziák nyomán a pókerklubok döntő többsége bezárt, és például a főváros engedélyekkel rendelkező, legális kártyatermek nélkül maradt, a tevékenység visszaszorult a föld alá, vélhetőleg magánlakásokon, privát játékbarlangokban folyik a játék. Így nemhogy a káros hatások megelőzésére, de az egész rendszer áttekintésére sincs esély. A túlszabályozás és a teljesíthetetlen feltételek megállapításával épp az ellenkező hatást érték el, mint amit kívántak: most szinte egyáltalán nincs látható tevékenység és az államkasszába sem kerül egy fitying se.

Állami monopólium

A kialakult helyzetet a Szerencsejáték Zrt. illetékesei, így Németh Gábor is úgy véli orvosolni, hogy ha első lépésként az online pókert állami monopóliummá tehetnék. Ez az ötlet azonban több szempontból is kifogásolható. Az állami monopólium itt ellentmond annak az EU-s gazdasági alapelvnek, amely a szolgáltatások szabad áramlását tartja kívánatosnak; ugyanakkor egy ilyen etikátlan lépéssel a Szerencsejáték Zrt. vagy más, engedéllyel felruházott társaság lenne a haszonélvezője a jövőben a külföldi szolgáltatók eddigi befektetéseinek. A magáncégek későbbi beengedése valójában visszaengedés lenne: csakhogy egy olyan piacra, amelynek oroszlánrészét az új, állami szolgáltató sajátította ki erővel, anélkül, hogy a piacgazdaság szabályai szerint vállalta volna a megmérettetést a játékosok megszerzéséért folytatott küzdelemben. Ez az 1989 előtti gazdasági módszerekhez és mechanizmusokhoz való visszatérést, a rendszerváltás óta eltelt időszak eredményeinek az elsöprését és – ha maradt még ebből – a nemzetközi befektetők bizalmának az elvesztését jelentenék.

Másfelől egy ilyen ötlet felvetése azt feltételezi, hogy a Szerencsejáték Zrt. az egész történetet az illegálisan hirdető szolgáltatók és az ellenőrzésért küzdő állam közötti kötélhúzásként értelmezi, s megfeledkezik egy harmadik kulcsszereplőről: ugyanis az egésznek nincs értelme, ha nem lennének játékosok, akik a szóban forgó forgalmat generálják. Márpedig a társaság elmúlt hónapokban nyújtott produkciója egész végig a játékosokat állította középpontba: az ő védelmük érdekében kellene odafigyelni arra, hogy a játék ne káros szenvedély, hanem mondjuk szórakozás legyen. Egyetértek a Szerencsejáték Zrt.-vel: a játékosok kiemelten fontosak. Következésképp mindenkinek a játékosok igényeit kellene elsőként figyelembe venni akkor is, amikor a kínálatról vagy a szabályozásáról esik szó. Vajon végzett-e bárki felméréseket a tárgykörben? Tisztában vannak-e a játékosok hozzávetőleges számával, vagy csupán becslések állnak a rendelkezésre? Végeztek-e piackutatást a meglévő igényekről? Ismerik-e a játékosok szokásait, anyagi kapacitásukat? Kikérték-e valaha is a véleményüket? A tájékoztatás alatt miért csak az online póker vélt veszélyeivel való riogatást értik?

Az állami monopólium ötlete önmagában is meglehetősen erőszakos, riasztó és fantáziátlan felvetés, ám ha mindez a körvonalazott információk és ismeretek hiányában hangzott el, az ötlet kifejezetten egy meglóbált bunkósbot alakját ölti magára, amivel – lévén rátűzték az ellenőrzés és felügyelet címkéjét – bárkit lecsaphatnak. Úgy gondoljuk azonban, hogy egy – saját becslésük szerint – 10-100 milliárdos forgalmat bonyolító terület sokkal árnyaltabb és óvatosabb megközelítést érdemelne az ilyen kőkorszaki megoldásoknál.