Kitérő - versenyzés a Red Star termében II-III.

szólj hozzá 2011.02.14.

$3,3 - $1250 Guaranteed - R&A - Part II-III.

Guszta képet a Cake oldalán találtam, biztos sokak örömére. Talán nem haragszanak meg, ha felhasználom, a Red Star mégiscsak a hálózatukhoz tartozik. (Smiley kissé unalmas volt már.) De azért a továbbiakban mégiscsak pókerről lesz szó.

Rögtön másnap újból neveztem az $1250-os garantált versenyre, ami minden nap délelőtt 11-kor indul. A késői regisztráció miatt megint szépen felszaporodtunk, a létszám pontosan ugyanannyi volt, mint az előző nap. És pontosan ugyanúgy is indult az egész, azt leszámítva, hogy most az első néhány leosztás alatt tudtam duplázni egy AA-val. Így aztán az azonnali rebuy-nak köszönhetően sikerült majdnem 6K zsetonnal végigunatkozni másfél órát.

A szokásos laza játék ment, hihetetlennek tűnő négyes-ötös all-inek, én meg sunyultam ezerrel, szinte semmilyen játéklehetőségem nem volt. Két 88-as párom vérzett el 150/300-nál és 200/400-nál, mindkétszer csak fölé lapok érkeztek, mindkétszer ugyanaz a calling station tag adta meg limp után a hívásom UTG és UTG1-ből. Lopni talán másfélszer tudtam (egyszer UTG-ből a sit-out nagyvakot vittem el AQo-val). Szegény ember sit-out vakjával főz. (© CirkoB)

Eszembe jutott, hogy aznap még lesz egy munkamegbeszélésem, így egy kicsit izgultam, hogy ne nyúljon túl sokáig el a verseny, de nem volt gond, 28 játékosig szépen potyogtak. 25-től volt ITM, de innentől nagyon befeszültek a népek, az addig lazán lopkodó playák is visszafogták magukat, pláne, hogy kiesett az egyik leglazább játékos is, aki olyan 25 BB-s liftmenetben volt, le-föl, le-föl. Volt ráció a játékában, de soha nem tudta, mikor kellene visszavenni egy picit. Kicsit mindenki megkönnyebbült, mikor lemákolták.

300/600-nál még mindig 27-en voltunk, hátulról 2. helyen vártam a végzetem, amikoris J6o-ot kaptam nagyvakból. UTG bigstack és osztógomb ad, én méla check. Board: J6A. Mondom ez jó lesz, egyiküknél csak van egy A. Én check, UTG hív egy minit, osztógomb (ki szintén shorty) hív 3BB-t. Én all-in. UTG call, osztógomb heves anyázás közepette fold. UTG mutat A7s. Turn: Q, river: 3. Lényegében sikerült háromszoroznom, osztógomb AQs-t dobott. Kicsit így is le voltam maradva a chipleadertől, aki 142k és 147k között ingadozott.

Aztán kiesett még két tag, végre ITM, végre AKs osztógombról. 12K birtokában nem volt sok kedvem lacafacázni, UTG minibetre érkezett egy háromszoros, én meg betoltam mindent. A háromszoros adta 1010-el (40k birtokában olyan egyértelmű volt ez?), volt négy színem flopon, de egyik lap se pottyant, paff, kiestem 25.-nek, azért visszajött, ami elment. Mit lehet tenni? Legalább a munkamegbeszélésre odaértem.

$3,3 - $1250 Guaranteed - R&A - Part III.

Hétvégén barátnőm barátnőjének a születésnapját ünnepeltük, egész emberi időben értünk haza, és a saláták mennyeiek voltak. Semmi érdemleges nem történt amúgy a hétvégén, hatalmas nagy punnyadás, még a Matrix - Revolutions-t sem volt kedvem végignézni. Mondjuk az a sok szado-mazo szerkóban nyomuló tag... nekem túlzásnak tűnik. Na majd eldől, hogy a 4. és 5. részre képesek-e megújulni ezek a Wachowski bruderék.

Ma reggel viszont így sikerült viszonylag korán kelni, így aztán 11-kor nyílt is a versenyasztal. Sok mesélni valóm nincs: egy AQs-el hívtam háromszorosat buttonról, nagyvak all-inre dobtam (talán megkockáztathattam volna), aztán AKs-t mákolt A7o (most cut offból hívtam, nagyvak nem tudta dobni), végül KJs-t elcheckoltam nagyvakból 4 db limp után, mire kaptam egy liksort, és mivel nem érkezett hívás, úgy döntöttem, elcheckolom én is. Turnön ott figyelt a dámám, erre pot, egy call, érkezett még egy dáma, én pot, erre repot, én re-repot, ő all-in, én call, és tudott mutatni egy J5s színt. Hm. Azt hittem, dámája van, gondolom, ő meg azt hitte, nekem is, de azért én a helyében csak megadtam volt az all-inem, annál is inkább, mivel így nem estem volna ki.

Egy darabig gondolkodtam, mi legyen, de valahogy feldühítettem magam, nem esnek jól az ilyen furmányos J5s limpelések. Pláne, ha az illetőnek esik is. Később ugyan meggondoltam magam, hátha visszaenged a késői nevezéssel, de hát ez nem a Full Tilt, úgyhogy inkább szénné nyertem magam $2-$5 DON tornákon. Holnap talán megint próbálkozom.Ígérem, akkor se panaszkodok majd, ha az első másfél órás unatkozásért cserébe ott leszek a döntő asztalon.

Most még reklámot se kap senki, ha akarjátok, a PokerSavvy linkjét megtaláljátok valamelyik előző cikkemben. $100-as freerollért is dolgozzatok meg, nem olyan bonyolult megtalálni az erről szóló cikket.

A bejegyzés trackback címe:

https://pokertrend.blog.hu/api/trackback/id/tr972661177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kedvenc póker oldalak

PokerStrategy: pókerstratégiai cikkek, videók és ingyen pénz
YourPokerCash
: póker jutalmak
PokerBonusTrend: online pókertermek bemutatása, póker hírek

Legjobb online pókertermek

Unibet Poker: függgetlen terem + €200 bónusz
Pokerstars.COM: a legnagyobb online pókerterem + $600 bónusz
FullTilt Poker: a legjobb szoftverrel rendelkező terem + $600 bónusz
Pokerstars.FR: rengeteg gyenge francia ellenfél + €500 bónusz

Legjobb online kaszinók

Monarchs Casino: $110 bónusz befizetés nélkül
Casino Luck: 100 ingyen pörgetés
RedKings Casino: 33 + 66 ingyen pörgetés
Atlantis Gold Casino: 45 ingyen pörgetés + $30 ajándék
WinPalace: $20 ajándék

Hasznos oldalak

Magyar Autókereskedőház Zrt.: prémium kategóriás import autók Németországból
Népkert Kft.: honlapkészítés, blogsablonok
Sarnyai pont hu: kreatív írás, weblapozás, világháló

Utolsó kommentek

PókerTrend

Ha szeretnéd megspórolni a tanulópénzt.

Ingyen kezdőtőke, a legjobb pókeres szponzoroldalak és bónuszok:

PokerBonusTrend

Rovatok

©

Copyright 2010–2014