A magyar ShipTheFliip nyerte a Sunday Milliont!

szólj hozzá 2012.07.18.

sunday-million-logo.PNGA magyar pókeres egy éven belül kétszer is eljutott a döntő asztalig, első alkalommal 2011 novemberében került a fináléba, ekkor a játékosok négyes alkuja után $121.467-t szakított. ShipTheFliip azóta nem játszott túl sok versenyt, most azonban megint megjött az étvágya.

Július 15-én valamivel kisebb mezőny gyűlt össze, mint tavaly ősszel. Akkor 6767-en neveztek, így a díjalap $1,393,400 lett, most 5892-en fizették ki a $215-os nevezési díjat, így $1,178,400 került a prize poolba. Természetesen most is a garantált millió fölötti összegért küzdöttek a versenyzők. Egy másik magyar játékos, Unicum next is jól szerepelt, ő a 16. helyet csípte meg, és $3299-t keresett.

Magyar siker a Sunday Million pókerversenyén

A 9 fős döntő asztalnál ShipTheFliip a 3. helyen folytatta a játékot. Az egyik kulcsleosztás az volt, amikor flopolt nut sorral elfogadta Timorm1 all-jét, aki lyukas sorhúzóval és színhúzóval pakolta középre összes zsetonját a turnön, a semleges river szerencsére a magyarnak kedvezett, így átvette a chipleader szerepét az asztalon.

flush-draw-vs-straight.png

Már csak öt játékos maradt, amikor ketten is felvetették az alku lehetőségét, ShipTheFliip azonban hajthatatlannak bizonyult. A párbajt BAGBAGBAGBAG-gal vívta, utolsó leosztásuk nem volt épp hétköznapi. A magyar kisvak pozícióból 1 millióra egészített, mire a svájci több mint 13 millióval ment all-in. ShipTheFliip osztott kilencesekkel könnyűszerrel adott meg a 45 millió zsetonjából. A flop után látszólag fellélegezhetett, ám a turn Ász után valószínűleg még ő is keresztbe tette az ujjait: ha a riveren Ász, kettes, hármas jön (összesen 7 out), jóval kiegyenlítettebb körülmények között folytatódik a játék. Szerencsére azonban az utolsó lap egy semleges király lett, így a magyar versenyző kilences fullal $182,654-t nyert, ellenfele $135,516-ral vigasztalódhatott.

last-hand-sunday-million.png

Sunday Million végeredmény

1. ShipTheFliip (Magyarország) $182,654
2. BAGBAGBAGBAG (Svájc) $135,516
3. dcdilton (Görögország) $95,450
4. #1StefanLiv (Svédország) $66,167
5. Timorm1 (Izrael) $49,492
6. Maimonidess1 (Izrael) $37,708
7. kekenida (Görögország) $25,924
8. pastierik (Szlovákia) $14,730
9. absolute6 (Németország) $9,191


Szívből gratulálunk ShipTheFliip óriási sikerének!!!

Ha szeretnél többet megtudni a Pokerstars pókerjátékairól -->>.

A bejegyzés trackback címe:

https://pokertrend.blog.hu/api/trackback/id/tr24664746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kedvenc póker oldalak

PokerStrategy: pókerstratégiai cikkek, videók és ingyen pénz
YourPokerCash
: póker jutalmak
PokerBonusTrend: online pókertermek bemutatása, póker hírek

Legjobb online pókertermek

Unibet Poker: függgetlen terem + €200 bónusz
Pokerstars.COM: a legnagyobb online pókerterem + $600 bónusz
FullTilt Poker: a legjobb szoftverrel rendelkező terem + $600 bónusz
Pokerstars.FR: rengeteg gyenge francia ellenfél + €500 bónusz

Legjobb online kaszinók

Monarchs Casino: $110 bónusz befizetés nélkül
Casino Luck: 100 ingyen pörgetés
RedKings Casino: 33 + 66 ingyen pörgetés
Atlantis Gold Casino: 45 ingyen pörgetés + $30 ajándék
WinPalace: $20 ajándék

Hasznos oldalak

Magyar Autókereskedőház Zrt.: prémium kategóriás import autók Németországból
Népkert Kft.: honlapkészítés, blogsablonok
Sarnyai pont hu: kreatív írás, weblapozás, világháló

Utolsó kommentek

PókerTrend

Ha szeretnéd megspórolni a tanulópénzt.

Ingyen kezdőtőke, a legjobb pókeres szponzoroldalak és bónuszok:

PokerBonusTrend

Rovatok

©

Copyright 2010–2014

süti beállítások módosítása