A Korda Póker Klubban tartott razzia sajtóvisszhangja

2 hozzászólás 2010.11.08.

Múlt hét pénteken razziát tartottak a Korda Póker Klubban. Az ellenőrzés és helyszíni szemle során 11 embert állítottak elő, őket tanúként hallgatták ki. Egy embert gyanúsítottként, mintegy további 100 főt pedig szintén tanúként hallgattak ki a helyszínen. Azóta számtalan ellentmondásos hír látott napvilágot a razzia körülményeiről és okairól.

A játékosok több internetes fórumon is felháborodásuknak adtak hangot. Sokuk szerint a május 1-én életbe lépett pókertörvény alkalmatlan arra, hogy a honi pókeréletet szabályozza, annál is inkább, hiszen a nemzetközi trendekkel ellentétben a pókert nem szellemi sportként, hanem szerencsejátékként kezeli. A napokban többek között megszólalt a klub névadója, Korda György is, aki elsősorban szintén a jelenlegi szabályozás tarthatatlanságát emelte ki. Végül ma délben pedig megjelent a rendőrség hivatalos sajtóközleménye is. A klub jelenleg technikai okok miatt nem üzemel. Az ügy eddigi sajtóanyaga (videókkal) alább található.

2010. november 10.

Hárommilliót foglaltak le a razzia során a Korda Poker Clubban, Szebb Jövő, 10:28 (Vajon hol lehet ilyen videókat szerezni? Előfizetnék...)

2010. november 9.

Magyarország ma 2. (Korda Póker Klub), Mofarguru 
Korda a póker szerelmes a razzia után is, RTL Klub, 15:50 (videó)
Tiltott szerencsejáték miatt eljárás folyik a Korda Pókerklub ellen, Napiász Online, 13:34 
Pókerrazzia: tizenegy előállított, egy gyanúsított, Mandiner, 08:41

2010. november 8.

Korda György kiakadt és kifakadt, Heti Válasz, 15.13
Tizenegy embert állítottak elő az óbudai pókerklubból, Index, 14.44
11 embert fogtak el a pókerklubban tartott razzián, Origo, 14.48
Póker-razzia: tiltott szerencsejáték - 11előállított, 1 gyanúsított, HAON, 14.20
Tiltott szerencsejáték szervezésének vétsége, police.hu, 12.45
Razzia a Korda Pókerklubban, az énekes kitálal, HVG, 11.24
Korda kiborult: "a pókertörvényt dilettánsok hozták meg", Hírszerző, 11.22
Korda: "a hülye magyar törvények hozadéka", webbulvár, 07.29
Korda György: Semmi közöm a pókerklubhoz, Hír24, 06.59

2010. november 7.

Korda: nincs közöm ahhoz a pókerklubhoz, Népszava, 19.51
Korda György és a razzia, TV2, Tények riport (videó
Rendőrök szállták meg a Korda György nevét viselő pókerklubbot, Velvet, 12.25
Korda György: "Ez mind a hülye törvények hozadéka, Stop, 11.02
Rendőrök rohanták meg Korda György pókertermét, CanadaHun, 02.33

2010. november 6.

Rendőri akció a Korda György nevét viselő pókertermeben, Hír24, 22.26
Razziát tartottak a Korda pókerklubban, Index, 20.46
Tiltott szerencsejátékot szervezhettek Korda György pókertermében (videó), TV2, Tények riport
Budapesti pókerteremre csaptak le a rendőrök, Népszava online, 19.01
Rendőrök rohanták meg Korda György pókertermét, Pókermánia.hu, 18.54

A bejegyzés trackback címe:

https://pokertrend.blog.hu/api/trackback/id/tr822434022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyerőgépes · http://nyerogepek.com 2010.11.17. 16:48:22

Nem semmi az ügy... kiváncsi vagyok a továbbiakra... mi lesz ebből?

PókerTrend 2010.11.18. 10:16:41

@nyerőgépes: Most két nagy terem is megszűnt ideiglenesen. Gondolom, egy időre megint a zugpóker győzedelmeskedik, hiszen a kereslet óriási.

Kedvenc póker oldalak

PokerStrategy: pókerstratégiai cikkek, videók és ingyen pénz
YourPokerCash
: póker jutalmak
PokerBonusTrend: online pókertermek bemutatása, póker hírek

Legjobb online pókertermek

Unibet Poker: függgetlen terem + €200 bónusz
Pokerstars.COM: a legnagyobb online pókerterem + $600 bónusz
FullTilt Poker: a legjobb szoftverrel rendelkező terem + $600 bónusz
Pokerstars.FR: rengeteg gyenge francia ellenfél + €500 bónusz

Legjobb online kaszinók

Monarchs Casino: $110 bónusz befizetés nélkül
Casino Luck: 100 ingyen pörgetés
RedKings Casino: 33 + 66 ingyen pörgetés
Atlantis Gold Casino: 45 ingyen pörgetés + $30 ajándék
WinPalace: $20 ajándék

Hasznos oldalak

Magyar Autókereskedőház Zrt.: prémium kategóriás import autók Németországból
Népkert Kft.: honlapkészítés, blogsablonok
Sarnyai pont hu: kreatív írás, weblapozás, világháló

Utolsó kommentek

PókerTrend

Ha szeretnéd megspórolni a tanulópénzt.

Ingyen kezdőtőke, a legjobb pókeres szponzoroldalak és bónuszok:

PokerBonusTrend

Rovatok

©

Copyright 2010–2014

süti beállítások módosítása