Pár évvel ezelőtt, még a SZTE Összehasonlító Irodalomtudomány doktori programjának résztvevőjeként kaptam kedvet a pókerhez. Habár első kártyacsatám során megalázó vereséget szenvedtem az ex-barátnőmtől, a kudarc nem tántorított el. Arról álmodoztam, mint minden kezdő: profi játékos szerettem volna lenni, aki a pókerből él.
Viszonylag hamar ráébredtem, hogy a borsos tanulópénz megfizetését biztosan csak úgy kerülhetem el, ha nem játszom. De hogyan tanulom meg a játékot, ha nem az asztal mellett? Az akadály egyféleképp tűnt áthidalhatónak, ha a másik oldalt választom, és pókerosztó leszek. Az egyetlen az asztalnál, aki soha nem veszíthet. Ráadásul ingyenes tanulmányok, koszt, kvártély; kell-e ennél több?!
Még az sem tarthatott vissza, hogy ezt a munkát kezdettől fogva csak társadalmi munkában, önkéntes alapon lehetett végezni, pusztán kedvtellésből, a póker népszerűsítése okán, a saját szabadidőt beáldozva. Napokon, heteken keresztül fantáziáltam arról, hogy elszabadulok a könyvektől, és végre életszagú, önálló életet kezdek. Azóta ez többé-kevésbé sikerült, s mint mindenkinek, az évek folyamán jutott jó és jutott rossz is.
Ugyanakkor nem fojthatom vissza csalódottságomat, hiszen a törvény ráébresztett, hogy a későbbiekben következő sztorik és beszámolók jó része nem lehet más, mint a képzelet szüleménye. Így, noha törekszem arra, hogy a szereplők, az esetek és a párbeszédek életszerűek legyenek, kénytelenek vagyok azt is belátni, hogy nem igazán van közük valós személyekhez, esetekhez és párbeszédekhez. Sebaj, a hosszútáv talán ezen a módon is érvényesül majd.
May the flop be with you!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
