A Texas Holdem hajnala

szólj hozzá 2010.08.15.

A póker magyarországi megjelenése nehezen meghatározható, épp annyira, mint magának a játéknak az eredete. Szurdi András például a XIX. század végére datálja a póker európai feltűnését, hogy aztán országonként a különböző variánsok más-más karriert fussanak be. Mivel póker alatt elsősorban Texas Holdemet értenek és játszanak itthon, ezért ennek a variánsnak a meghonosodását, elterjedését és tündöklését idézzük fel. Vajon bukás lesz a vége?

Texasi nincs fölső határ

A folyamat első mérföldkövének kétségtelenül a Pókerarcok (Rounders) hazai bemutatója tekinthető 1999. június 3-án, alig egy évvel a nemzetközi premiert követően. Habár a szinkron számtalan esetlensége árulkodik a Texas Holdem, és úgy általában a póker akkori elterjedtségéről, a film azóta kultikus hivatkozási pont lett, a szereplők egyes szófordulatai szállóigékké váltak a magyar pókerasztalok mellett.

Egész generációk kaptak kedvet ahhoz, hogy maguk is kipróbálják a "póker Cadillacjét", noha a játék árnyoldalai - csalás, összejátszás, zavaros kölcsönügyletek és alvilági uzsorakamat, teljes szociális és anyagi ellehetetlenülés stb. - sokkal hangsúlyosabbak a filmben, mint a megszerezhető előnyök. Alaptétele az összes későbbi pókeres film számára is kiinduló pontként szolgált: a pókerben hosszú távon mind jobban kiküszöbölhető a szerencse, és így inkább tekinthető egyfajta tudásalapú sportnak, mintsem szerencsejátéknak. A film népszerűségét jól mutatja, hogy a legeredményesebb hazai pókeres önképzőkör - mindhárom világbajnokunk itt kezdte pályafutását - már nevében is a film előtt tiszteleg. A Pókerarcok talán épp azzal lopta be magát rajongói szívébe, hogy életszerű karakterei és feszes történetvezetése révén képes volt hitelesen ábrázolni a modernkori, vagyis az online szcéna megjelenése előtti pókeres világot. Noha a film jelentős anyagi sikert nem hozott, utóbb többször is felröppent a hír, hogy az alkotók készen állnak a folytatásra.

Megadja? Nem adja? All in!

A második lökést a pókerközvetítés műfajának az importálása jelentette. Amerikában már a kilencvenes évek végén felfedezték, hogy a kamerás asztalok bevezetésével élvezetesebbé tehető az addig kissé unalmasnak tartott sport, hiszen a lapok felfedésével már a nézők is nyomon tudták követni az asztalon folyó eseményeket. A Sport1-en a Poker Million versenyét 10 részen keresztül sugározták 2004-ben, a sorozat szakkommentátora pedig a sakknagymester és a póker 1996-os európa-bajnoka, Tolnai Tibor volt.

Habár a műsor úttörő kezdeményezésnek számított itthon, a nézők túl száraznak és egyhangúnak ítélték a kísérletet. Az igazi fordulópont akkor következett be, amikor Tolnait a táncdalénekesként ismert Korda György és a tévés Horvát János váltotta fel. Annak ellenére, hogy a páros kezdetben eléggé támadhatónak tűnt szakmailag (Korda saját bevallása szerint a cserélgetős póker világában érezte otthon magát, Horvát pedig eleinte egyáltalán nem konyított a kártyához), showműsoruk révén óriási nézettséget értek el. Miután Horvát János havannai nagykövet lett, a helyét előbb Balázs Klári, később Para-Kovács Imre töltötte be. A fanyalgók továbbra sem bocsátották meg a közvetítés cirkuszi harsányságát és a szűnni nem akaró bakikat, a többség viszont nem volt ilyen szigorú. Korda Györgyből mindenki Gyuri bácsija lett, a póker első hazai ikonja; nélküle soha nem lett volna ilyen népszerű a Texas Holdem Magyarországon.

Az első fecskék

Valószínű, hogy az utókor ezeket az első pókeres tévéműsorokat egy új szolgáltatás, a póker elsőszámú forgalmazójaként tárgyalja majd. De mint minden új szolgáltatás esetén, itt is szükség volt olyan emberekre, akik ismereteik és tapasztalataik révén irányt mutattak a többieknek.

Az első "mintafogyasztó" vagy "példaadó" Texas Holdem-játékosok egy része családi vagy baráti kártyapartikból örökölte a hagyományt, mások a külföldi kaszinókban, pókertermekben átélt élményeiket hozták haza. Többségük viszont tudatos, a pókerben a pénzkeresetet, vagyis a megélhetés, de legalábbis a fizetés-kiegészítés lehetőségét látó játékos volt, jórészt az online póker területéről. A Selindek néven elhíresült Rátkai István volt az első Magyarországon, aki cikksorozataival, előadásaival és egyéb, pókerhez kapcsolódó projektjeivel évek hosszú során bizonyította, hogy a pókert mindenki számára érthető tudományos igényességgel is megközelíthetjük. Az önkéntes szervezők, önjelölt szakmai tanácsadók mikroszinten ugyanezt a szerepet töltötték be, közvetítésük hatékonysága nem csupán a fórumok megélénkülésén, hanem a játékosok növekvő létszámán is meglátszott.

Cápák és turisták

A pókerközvetítéseket nyomon követő rajongótábor és az online pókerjátékosok közössége ezen a ponton talált egymásra: kialakult az igény, hogy a képernyőn látott körülmények között, valódi tétekkel, élőben is lehessen játszani. Míg a pókerrel a tévén keresztül ismerkedők elsősorban új szórakozási és kikapcsolódási formát kerestek, addig a főleg online színtérről érkező gyakorlottabb játékosok gyorsan felismerték, hogy beköszöntött a "turistaszezon". Az első, barátinak hirdetett partikra családi otthonokban, kocsmákban és egyetemi klubokban került sor, amelyeket már különböző online fórumokon szerveztek meg. Az újdonság érzete, a játék hangulata és a megmérettetés izgalma szinte mindenkit magával ragadott, a legtöbb újdonsült pókerjátékost még az sem zavarta, hogy súlyos tanulópénzeket kell fizetnie, amely a képzetlenségéből, a szabályok nem ismeretéből és néha a gyakorlott ellenfelek kisebb-nagyobb turpisságából, stiklijeiből fakadt. Ma már megmosolyogtató azokat a bejegyzéseket olvasni, amelyekben a játékszervezők és a játékosok a másnapi kártyacsata alapvető szabályaiban próbálnak megegyezni; akárcsak azok a beszámolók, amelyek biztosítják a kíváncsi olvasókat: a valódi pókerpartikban igenis megtörténhet az, hogy valaki a flopolt sorával turnön és riveren érkező, egylapos szín ellen kapjon ki.

Hogyan tovább?

A privát játékok hírének terjedésével mind többen szerették volna megtapasztalni a játék örömét, ám a bejáratott helyek korlátozott kapacitása és az általában meghívásos alapon működő, viszonylag zártkörű társaságok miatt ez nem volt egyszerű. A pókerkompániák maguk is a napi szervezéssel, az itthon még nehezen hozzáférhető eszközök (asztal vagy posztó, zsetonok, kártya) beszerzésével, valamint a speciálisabb szabályok (a licit formája és menete, a lapok borulása, a szándékos vagy vétlen hibák szankciói stb.) tisztázatlanságával küszködtek. A legtöbb vitát kiváltó momentum egyébként kezdetben a játékszervező jutaléka volt: míg az online játékosok minimális rake-hez vagy fee-hez szoktak hozzá, addig élőben kénytelenek voltak azzal szembesülni, hogy a játékeszközök, valamint az enni- és innivaló biztosításáért nemritkán 10-20%-os díjat, esetenként még többet is felszámoltak az alkalmi pókermenedzserek. Ez annál is inkább problémát jelentett, hiszen a gyakorlat társaságonként igencsak eltérő volt: azok körében, akik addig a játék közben felmerülő költségek felől maguk határoztak, felháborítónak tűnt a játék elején kötelezően befizetendő jutalék, amelyet a házigazda vagy a szervező szedett be.

A technikai problémák és az anyagi érdekeltségekből fakadó állandó konfliktusok miatt már a privát játékok elterjedésekor felvetődött egy akár országos szinten működtethető klubhálózat ötlete. Ennek legfőbb gátja az a bizonytalanság volt, hogy a póker vajon szerencsejátéknak számít-e (és így illegális, törvény által büntetendő cselekedetnek a szervezése és gyakorlása). Mivel a bridzs, az ulti és a sakk már komoly, évtizedes hagyományokkal rendelkezett a sportegyesületi működés területén, az alakuló játékközösségek ebben a formában látták annak lehetőségét, hogy a pókert a továbbiakban is rendszeresen műveljék. Azonban a pókerláz mint jelenség felkészületlenül érte az összes szereplőt: a terület jogi szabályozatlansága miatt a hazai póker új korszaka egyrészt a törvényesség határán történő egyensúlyozásról szólt, másrészt viszont arról, hogy kialakult egy piac, ahol a szolgáltatóként működő kluboknak már a mind tudatosabb, fogyasztókként megjelenő játékosok igényeinek kellett megfelelni.

 

A cikksorozat következő részében a hazai pókernek ezt az időszakát vizsgáljuk meg alaposabban.

A bejegyzés trackback címe:

https://pokertrend.blog.hu/api/trackback/id/tr532223269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kedvenc póker oldalak

PokerStrategy: pókerstratégiai cikkek, videók és ingyen pénz
YourPokerCash
: póker jutalmak
PokerBonusTrend: online pókertermek bemutatása, póker hírek

Legjobb online pókertermek

Unibet Poker: függgetlen terem + €200 bónusz
Pokerstars.COM: a legnagyobb online pókerterem + $600 bónusz
FullTilt Poker: a legjobb szoftverrel rendelkező terem + $600 bónusz
Pokerstars.FR: rengeteg gyenge francia ellenfél + €500 bónusz

Legjobb online kaszinók

Monarchs Casino: $110 bónusz befizetés nélkül
Casino Luck: 100 ingyen pörgetés
RedKings Casino: 33 + 66 ingyen pörgetés
Atlantis Gold Casino: 45 ingyen pörgetés + $30 ajándék
WinPalace: $20 ajándék

Hasznos oldalak

Magyar Autókereskedőház Zrt.: prémium kategóriás import autók Németországból
Népkert Kft.: honlapkészítés, blogsablonok
Sarnyai pont hu: kreatív írás, weblapozás, világháló

Utolsó kommentek

PókerTrend

Ha szeretnéd megspórolni a tanulópénzt.

Ingyen kezdőtőke, a legjobb pókeres szponzoroldalak és bónuszok:

PokerBonusTrend

Rovatok

©

Copyright 2010–2014

süti beállítások módosítása